Lakatos Mónika: „attól félek, hogy a fiataljaink majd könyvekből kell megtanulják a kultúránkat”- a Maszol.ro portálról
Forrás: maszol.ro
Idén koncertezett először a Méra Világzenei Csűrfesztiválon a magyarországi Romengo együttes, amely az oláh-cigány népzenei hagyományokat ötvözi jazz-zel, flamencóval, hiszen úgy tartják, a cigányzene nyitott műfaj, így megfér sok stílus a lemezeken. A Romengo mindkét korábbi lemeze – Kétháné (2010, Gryllus) és a Nagyecsed–Budapest (2014, Gryllus) – bekerült a World Music Charts Europe legjobb tíz albuma közé, nemrég jelent meg harmadik albumuk, Fok utca címmel, amely a lista 4. helyére került az első fél év legjobb lemezei sorában. A zenekar énekesnőjével, a Kossuth-díjas Lakatos Mónikával beszélgettünk zenei pályafutásának kezdeteiről, arról, hogy hogyan születnek meg dalaik, és, hogy van-e jövője a cigányzenének, mennyire van elveszőben a cigány kultúra.
– Autodidakta módon, az édesapjától és a nagynénjétől tanult énekelni. Hogyan határozná meg az énektechnikáját?
– Ez jön, ez nem volt kérdés sosem, mert nem gondolkodtam még azon, ami természetes, adott. Ez így van, és kész, úgy énekelek, ahogy én laikus módon érzem és hallom a zenét, meg, ahogy az öregektől hallottam, inkább mélyebbről, torokból jön.
– Több interjúban olvastam, hogy minden alkalommal kicsit másképp adja elő a dalokat, épp amilyen lelkületben van, aszerint. Mennyire nehéz ennyire beleengedni magát az érzésekbe a színpadon, ennyire kitárulkozni, és megmutatni ezt a belső világot a közönségnek? Mennyire nehéz lélekből dolgozni, és miből töltekezik ehhez?
– A hétköznapokból töltekezem, meg amit megélünk mi magunk is, vagy a közösség, amit megél, hiszen ezek a mai napig hatnak ránk, és jelen vannak az életünkben. És színpadra vinni… azt hiszem, személyiségfüggő is talán, hogy ki hogy tudja ezeket az érzéseket közvetíteni, és annak is megvan a varázsa, hogy nincs két egyforma előadás, éppen ahogy én érzem magam, úgy változik a dal, a pillanat határozza meg. Akár még improvizálni is szoktam, ha olyan a hangulatom.
– Hogyan érzi magát most itt, Mérán, milyen érzések kavarognak önben, milyen lesz a mostani fellépés?
– Én úgy érzem, hogy jó lesz, mert családias a hangulat, nagyon barátságos és gyönyörű a környezet. Ezek is mind hatnak rám, meg hat a közönség is, ettől is függ, hogy éppen milyen hangulatban adunk elő egy-egy dalt, vagy, hogy hogyan állítunk össze egy műsort. Úgyhogy kíváncsian várom, én ilyenkor mindig izgatott vagyok, hogy mi lesz, nem tudom előre sosem, hogy mit hoz a koncert.
– Hogyan emlékszik vissza az első fellépésére, amivel megnyerték a Ki mit tud tehetségkutató népdal kategóriáját?
– A legelső fellépésem nem ott volt, de maga a Ki mit tud időszakára… hát ilyen gyerekfejjel nagyon izgultam, mivel nem volt színpadi tapasztalatom, és nem is láttam, hogyan működik ez a világ, hogy kell viselkedni. Görcsösen stresszeltem, hogy sikerüljön, hogy tudjak koncentrálni, figyelni mindenre. Természetesen ilyenkor nem csak magamért izgulok, imádkozok mindannyiunkért, hogy minden rendben legyen, Isten legyen mellettünk.
FOLYTATÁS: Maszol.ro portálról
