Szívében a nagycsaládja és a hátrányos helyzetűek gondja és öröme is elfér – beszélgetés Langerné Victor Katalin helyettes államtitkárral – képmás.hu
Forrás: kepmas.hu - Jónás Ágnes
Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár mosolyogva üdvözöl belügyminisztériumi irodájában. Már a kezdetekkor átragad rám kedvessége, életszeretete, közvetlensége és remek humorérzéke. Azt mondja, bármiről kérdezhetem, neki nincsenek titkai. Így hát beszélgetünk családjáról, az őt mindenben támogató férjéről, munka és magánélet összeegyeztethetőségéről, a romák ügye melletti elköteleződéséről és szüleiről, akik az elfogadás, a nyitottság és a hit magját ültették el benne.
Fejlesztőpedagógus, óvónő és informatikus végzettsége van, dolgozott a Roma Integrációs Főosztály vezetőjeként, 2012 óta pedig társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár először az Emberi Erőforrások Minisztériumában, majd 2019-től a Belügyminisztériumban. Vannak nők, akik igyekeznek elodázni a családalapítást, mert szeretnének továbbra is a szakmájukban érvényesülni, esetleg új területeken kipróbálni magukat. Önben voltak valaha karrierféltési dilemmák?
Mindig úgy terveztem, hogy egyszer majd anya leszek. Emellett pedig mindig is érdekelt a felzárkózás területe, a cigányság ügye, sohasem a pozíció vonzott. Utóbbiakat az élet hozta.
Családanya és feleség is. Hogyan képes munka és magánélet között megteremteni az egyensúlyt?
A rómaiaknak van egy remek szólásmondásuk: „Tedd, amit teszel!” Az én életemre lefordítva ez azt jelenti, hogy amikor otthon vagyok, akkor feleség és családanya vagyok. Nincs telefonálás vagy e-mail-olvasás, csak mi vagyunk. Nagyokat beszélgetünk, hétvégéken kirándulunk vagy bográcsozunk a kertben. Mire a Belügyminisztériumba érek, már helyettes államtitkár vagyok, és minden idegszálammal a helyettes államtitkári feladataimra koncentrálok. Nincs telefonálás és SMS-ezés a családdal. Ha én a magánéletet és a munkát elkezdeném keverni, valószínűleg nagyon kifáradnék. Régebben, amikor még a gyerekek kisebbek voltak, extrém módon maximalista voltam. Aztán az évek során megtanultam, hogy nem kell mindenáron bebizonyítanom, hogy minden szerepnek száz százalékban meg tudok felelni. Például nem dől össze a világ, és nem vagyok rossz anya attól, ha nincs mindennap meleg vacsora az asztalon.
A férje és a gyermekei hogy viselik, hogy keveset van otthon?
Öt gyermekünk van, nem mellesleg két unokám is. Már csak a legkisebb fiunk él velünk a menyasszonyával. A férjem – akivel szeptember 2-án ünnepeltük a harmincadik házassági évfordulónkat – csodálatos ember és társ. Amikor évekig otthon voltam a gyerekekkel, és vezettem a háztartást, akkor azt becsülte meg, amikor pályázati referensként dolgoztam, arra volt büszke, most pedig azt értékeli, hogy helyettes államtitkár vagyok. Mindig felosztottuk egymás közt az otthoni feladatokat.
Szerintem ezt a fajta életet, amit mi élünk, nem is lehet szerető, segítőkész társ nélkül sikerre vinni.
És marad egymásra elég idejük?
Szerencsére mindig találunk magunknak közös, minőségi időt. Manapság sokan panaszkodnak, hogy időhiányban szenvednek. Nos, miután valaki húsz percet eltöltött a Facebookon, tegye fel magának a kérdést: biztos nem lett volna húsz percem arra, hogy megigyak reggel egy kávét életem párjával? Én bármikor kelek, a férjem kel velem, csak azért, hogy legyen 10–20 percünk a kertben beszélgetni. Ezeket a bensőséges reggeleket semmiért nem cserélnénk el.
